2015-09-11,12

A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat kirándulása Szlovákiában

A szlovák nemzetiségi önkormányzat két napos szlovákiai kirándulást szervezett 2015. szeptember 11-12-ére.

A nem is annyira korai indulás megteremte gyümölcsét, 9 órakor már az első megállóhelyünkön, Selmecbányán voltunk. Az úti leírásokban foglaltakat mi is megtapasztaltuk, a városhoz közeledve azonnal szembetűnt a déli oldalon emelkedő négy saroktornyos, csúcsos tetejű Leányvár, más nevén Újvár. Ez az építmény Selmecbánya egyik jelképe is, és mi is itt kezdtük városi körsétánkat.

Az épületben a törökellenes harcokra emlékező kiállítást láttunk, a vár emeletéről pedig a város páratlan panorámáját élvezhettük.

A második állomásunk a selmecbányai betlehem volt. Egy kis helyiségben 21 méter hosszú, fából készült modell jeleníti meg Selmecbányát betlehem-szerűen. A város látképébe ágyazva több mint 800 kézzel faragott figurát láthattunk, melyből mintegy 400 mozgott. Ki volt itt faragva Selmecbánya összes nevezetes épülete, a rá jellemző bányászattal kapcsolatos dolgok. A fő helyen maga a hagyományos betlehemi jelenet, majd a kör végén a török elleni csatajelenetek is. A városban éppen ezen a hétvégén tartották a Szalamander Napokat, így a szentháromság szoborhoz érve vásári forgatagban sétálhattunk el a Hellenbach-ház és a Líceum előtt, ahol egykor Petőfi is tanult. Innen az Óvárhoz mentünk, aminek érdekessége, hogy egy XIII. századból származó templomból lett erőddé alakítva.

Mivel az idő ekkor már dél felé járt, a következő uticél, Besztercebánya felé vettük az irányt. Kirándulásunk nagyon jól lett időzítve, mivel ezen a hétvégén tartották a híres besztercebányai radványi vásárt, amit a vásárok vásárának is szokás hívni. Ez egy olyan vásár, ahol a népi iparosok az uralkodók. A vásár miatt a főtér az árusokkal és az idelátogató érdeklődőkkel volt zsúfolva, és csupán csak egy templomba sikerült bejutnunk, de azért az időt volt mivel eltölteni.

A nézelődéstől kellően elfáradva, jól esett visszaülni az autóbuszba, hogy aztán az innen 38 km-re lévő ponikleci üdülőközpontot megkeressük, ahol a szálláshelyünk volt lefoglalva.

A finom vacsora mindenkinek meghozta a kedvét, hogy vidám hangulatú baráti, dalolós összejövetellé alakuljon a kirándulócsoport.

A második nap fő csapásiránya a Magas Tátra, azon belül is a Csorba-tó, és az onnan megközelíthető szoliszkói menedékház. A Csorbató völgyi állomásáról nem egész 7 perc alatt utazhattunk fel a legszebb panorámás kilátáshoz a Szoliszkó Express 4 üléses kötélpályájával, 431 t. sz. f. magasságot áthidalva. Innen már csak 200 méter körüli szintkülönbségre volt az Elülső-Szoliszkó-csúcs, melyet a táblák 1 órai járásra jeleztek. A csapatból 4 fő meg is tette az utat. De akik csak a Bivac Restaruant napfényes teraszát választották, azok is egyedülálló kilátásban részesültek a völgyre, a Krivánra, a romantikus Csorbatóra és a Király hegyre. A lélegzetelállítóan gyönyörű látványtól nehezen tudtunk megválni, de megnyugtató érzés volt ismét leérkezni a hegy lábához. Itt még mindenki eltölthetett egy kis időt a tó körül, aztán irány tovább.

A GPS-be betáplálandó új cél: Vlkolinec, magyarul Farkasd. Ez Rózsahegy helyi része, melyet az UNESCO 1993-ban egyedi faházai miatt a világörökség részévé nyilvánított. Az útikönyvek azt az aprócska tényt elfelejtették közölni velünk, hogy busszal nem lehet a falut megközelíteni, így kb. 800 méteres gyalogtúrát kellett megtennünk, nem kis kaptatóval. Fájdalomdíjként legalább a belépőt nem kellett megfizetnünk, mivel a kassza már zárva volt, hiszen ekkor már 18 óra körül járt az idő.

Mivel ezt a települést még lakják ˗ a leírások szerint 30 lakos él itt ˗, meg kellett elégednünk a házak külső látványával. Illetve egy házacska, a parasztház be van rendezve a Liptói Múzeum kiállított tárgyaival, ami a vlkolini ház tipikus példája. Ide mi is benézhettünk, a gondnok kedvességének köszönhetően.

Lassan már szürkülni kezdett, így hát visszaindultunk a buszhoz, még mielőtt valóban találkozunk a medvékkel, amire tábla hívta fel a figyelmet.

Innen most már irány egyenesen Magyarország ˗ Nógrád. Utunk Zólyomon keresztül vitt, de a várat még sem láttuk. Talán már nem volt pénz a kivilágítására?

A buszon kicsit elpilledve jó volt felidézni a két nap sok-sok élményét, és mire hazaértünk megszületett a kirándulás mottója is: Hát Gyerekek, ezt kár lett volna kihagyni!

M. M.

2015-08-15

Testvértelepülési találkozó Nógrádon

Beszámoló a Nógrád Szíve Hagyományőrző táborról A programot pályázati támogatással nyertük az Emberi Erőforrás Minisztériumától, ami nívós programok, kirándulások megvalósítását tette lehetővé.